mrskowalski 2010.09.19. 22:11

Predators

Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon büszke vagyok arra, hogy egy magyar rendező nagy költségvetésű hollywoodi filmet készített. A film ízig-vérig a profi amerikai blockbusterek stílusában készült, a magyar származást inkább csak gyanítom, ha nem tudnám, nem látnám ki sem a történetvezetésből, sem a párbeszédekből, de persze így, hogy tudom, máris érzem, például a művészfilmekbe illő közelikről, vagy a kurta-furcsa záró jelentről. 

A film ugyan remake (egészen pontosan: reboot, bár nem szándékozom indulni a ki-tud-több-idegen-szakkifjezést-belezsúfolni-egy-cikkbe versenyen), azonban nem a szokásos pénzéhes még egy bőrt lehúzó kategória, hanem mintha az 1987-es eredeti film folytatásaként készült volna el. (kihagyva a sok gagyi köztes állomást) Ez, az eredeti Predátor iránti tisztelet, és általában is a klasszikus akció movie előtti főhajtás, végig tapintható a filmben, nem volt itt több szándék, mint hogy másfél órán keresztül izguljunk a hajsza kimenetelén, miközben a két méter magas rasztahajú uruk-hai orkokra agresszivitásban is hajazó predátorok a marcona földi gyilkosokra vadásznak, és ezt a szándékot sikerült is megvalósítani.

A sztorit mindenki ismeri – a csavar annyi, hogy nem a földre jön az idegenek inváziója, hanem a földlakók kerülnek az idegen bolygóra, ezzel megcserélődött az üldöző és üldözött szerepe is. Azt nem tudjuk meg pontosan, hol vagyunk, de több információra nincs is szükségünk annál, mint ahogy a szereplők megfogalmazzák „Ez itt maga a pokol!” A földi banda válogatott ragadozóból áll, akik a nyolcvanas évek tipikus karaktereit idézik. Bármelyik Schwarci filmben tökéletesen megállná a helyét a Joe Pantoliano perverz vigyorával felvértezett halálraítélt gyilkos, a szótlan yakuza, az orosz kommandós Tom Berenger arc utánérzéssel, a kötelezően félvér beütésű kőkemény csaj (lsd még Chacon, Vasquez), a cool mexikói machete, a szótlan western hős, és csak hogy színesítsük a felhozatalt, egy afrikai kemény legény. Azt hogy a 21. században vagyunk, onnan lehet tudni, hogy a nyolcadik utas, egy orvos, trendi szemüvegben. Az ő karakterével a csapat erkölcsi álláspontja is megkérdőjeleződik, tompul a határvonal a predátorok és az emberi gonosztevők között, semmivel sem vagyunk jobbak náluk, mi is ugyanolyan áruló bagázs vagyunk, akik csak a mindenáron való túlélésre törekszünk, vagy a predátorok sem olyan rossz emberek, mint elsőre tűnnek.  A film egy pontján ugyanis szövetséget köt ember és predator egymással, ami egyrészt közelebb hozza az idegeneket a nézőhöz, és esendően emberhez hasonlóvá teszi, másrészt előre vetíti a folytatás lehetőségét.
Adrien Brody szerepeltetésén nyilván nem csak én röhögtem fel hajdan, és zavartan keresgéltem, hogy hol van ebben az áprilisi tréfa. A srác 1987-ben Schwarci mellett csak tuti halálra ítélt mellékszereplő lehetne, a 21. századi Predatorsban azonban tökéletesen hiteles, hiszen ma már filmek tucatjaiból tudjuk, hogy egy igazi harcos szellemi képzésre legalább akkora gondot fordítanak, mint az erejére, hogy a szupererőt csak a mentálisan is toppon levő katona tudja 100%-osan használni, ezek az infók beépültek a néző tudatába, és már nagyon kevés lenne egy tökéletes test, mert az a beugró. Így az addig csendes, okos, magányos farkas, akinek a leadership skillje ugyanolyan szinten van, mint a staminája, akkor sem vall szégyent, amikor lehetősége adódik a rendezőnek félmeztelenre vetkőztetnie főhősét.
Csak egy dolgot nem értek: hogy miért csinálják ezt a predatorok? Mi az értelme figyelni a földet, hogy ki itt a gonosz rossz ember, és miért osztanak kegyetlen igazságot az idegenek azzal, hogy ezeket az alávaló gazembereket elhurcolják a bolygójukra, és ott egy hajtóvadászat keretében mészárolják le őket? Másrészt pedig: miért is fontos ez? Jobb, ha belátom, egy jó akciófilmben nem a miértekre kapunk választ, hanem a hogyanokra, és arra Antal Nimródtól korrekt felelet érkezett.

A bejegyzés trackback címe:

https://youarenotinkansasanymore.blog.hu/api/trackback/id/tr792308737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr.kevorkian 2010.09.21. 11:22:17

ismét egy jó kritika, kedves mrskowalski :)
valóban, az, hogy miért kerülnek oda teljesen mellékes, az okát nem érdemes keresni.
brodyn én is meglepődtem, de pozitív csalódás volt.
én valahogy fishburne jeleneteinél éreztem, hogy talán kicsit feleslegesek, nem oda illőek...
abszolút vállalható film, ha nem is éri el az első rész hangulatát.

mrskowalski · http://youarenotinkansasanymore.blog.hu 2010.09.21. 22:18:10

@dr.kevorkian: fishburne kapcsán az mindenképpen eszembe jutott, hogy bakker túlélt már itt több generációnyi ledobott kommandóst, most meg jönnek ezek, aztán egyből belembarmolnak a survival hangulatba - nahát ez kicsit erőltett volt, de nyilván kellett egy csendes zug, ahol elhalkul az akció, hogy aztán annál nagyobb amplitúdóval szóljon újra

dr.kevorkian 2010.09.22. 08:45:02

a fentebbi filmhez ugyan semmi köze, de ajánlanék egy viszonylag új filmet, a napokban láttam. kíváncsi vagyok, tetszik-e. címe: 'cemetery junction'
süti beállítások módosítása