mrskowalski 2012.07.19. 23:32

HETI ZANZA

summ.jpgAz eheti zanza most rövid lesz, mert mindössze három filmet néztem meg, a langyi jellegtelen Rémálomról itt írtam, Pókember meggyőző visszatéréséről meg itt. A harmadik film viszont egy kultikus alapmű, amiről a közízléssel szembemenő véleményemet a napokban fogom ösztönös, még a filmes szakértelem látszatát is nélkülöző kritikával együtt feltenni, szóval az egyelőre meglepetés.

Fenti három munkával együtt összesen 89 filmnél tartunk idén. Az év azonban nem január 1-én, hanem április 9-én kezdődik 2010 óta, abban az évben ezen a napon került megrendezésre a Mozifanatikusok éjszakája, és mivel azon a boldog-zsibbadt-kimerítő éjszakán rögtön hat filmet is megnéztünk, azóta ettől a naptól datáljuk az itthoni filmes statisztikát.

Gondolom, másoknak is van ehhez hasonló gyűjteményük, nézzük, nálunk mik az ökölszabályok, amik a tábla alapját képezik:


  1. csak akkor számít a film, ha azt odafigyelve első perctől az utolsóig végig néztük
  2. sorozat epizód nem ér, még ha olyan filmszerű is, mint egy Colombo rész, és mondjuk a kritikustomeg.org-on külön filmként kezelik, még akkor sem
  3. mindegy, hogy moziban, vagy itthon abszolváltam a fenti feltételeket
  4. mindegy, hogy brand new a film, mint Joey, (az megvan, mikor Phoebe az előző életeit idézi fel, és a háborúkban mindig felrobban a karja, Joey meg az istennek nem emlékszik az előző életeire?) és premier előtti vetítésen találkozom először vele, vagy sokszor újranézett műről van szó, a hangsúly mindig az 1. ponton van

 

És akkor néhány adat, mert nyilvánvalóan már mindenki halálra izgulja magát, hogy hozzám képest hol tart:

  • 2010-ben (értsd: 2010.04.09-2011.04.08 között) összesen 199 alkotás került a listára, abban az évben a legtöbbször látott film a Kick Ass volt, pontosan háromszor hatódtam meg rajta
  • 2011-ben lemaradtunk, csak 186 filmet sikerült megnézni, de szerencsére a teljes Gyűrűk ura trilógiát kétszer is. (Sajnos ugyanígy duplázott a Barátság extrákkal, amit nem is értek, hogy történhetett, utána fogok ennek az Excelnek nézni, remélem, kiderül, hogy a kimutatással van a gond, mert amúgy ez már-már vállalhatatlan…)
  • a 89 filmmel időarányosan egyértelműen idén állunk a legjobban, toplistás a Batman: Kezdődik!, ami kétszer is felkerült a táblázatba. Remélem, nem lazsálunk a továbbiakban sem, hanem ugyanolyan buzgón fogyasztom majd a jobb-rosszabb mozgóképes munkákat  

Továbbra sem öncélúan strigulázva, hanem mert szeretem a filmeket.

Nektek milyen listátok van?


A bejegyzés trackback címe:

http://youarenotinkansasanymore.blog.hu/api/trackback/id/tr984667268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ablak11 2012.07.22. 21:26:10

a mi listánk rövidebb és egy ideje nem is nagyon bővül (a baba miatt), csak azok a filmek számítottak, amit moziban, filmklubban, egyéb nyilvános vetítésen együtt láttunk. egyáltalán nem jártunk ún. plázamozikba (csak, amikor kaptunk egy ajándék jegyet a Bourne ultimátumra), így van egy ilyenünk:
2006: 67
2007: 69
2008: 33 (itt már elég hanyagul kezeltük)
2009: 25 (itt már tavasszal nem is foglalkoztunk vele)
további évekről nincs.
persze a kt-n én vezetem a filmeket, amiket láttam, de nem tudnám az időpontokat mellé tenni, mert alig egy éve kezdtem el gyűjteni és nem tehetném a közös listánkra mindet.
Persze azért nézünk filmet együtt is, csak ritkábban és nem írjuk fel, de lehet, hopgy megint elkezdjük.

mrskowalski · http://youarenotinkansasanymore.blog.hu 2012.07.23. 06:58:30

@ablak11: szimpatikus lista, vicces,h ti addig vezettétek, amikor mi elkezdtük :)
lehet, h K. miatt az otthon nézett filmeket érdemes most táblázatba rendeznetek