mrskowalski 2011.02.09. 00:20

LEHELLET MEGSZEGIK

 

Végre! Színészek! Üdítő volt ismét látni őket! A király beszéde a klasszikus brit színi iskola mesterműve: Shakespeare idézetek, álomszép kiejtések, parádés rezdülések, gondosan megválasztott szereplőgárda, elegáns, visszafogott előadásmód, és egy színpadra kívánkozó darab (Ancsa: szinkronizálva semmiképpen nem ajánlom!). Az első perctől kezdve átadtam magam a természetes, könnyed, fesztelen játéknak, lebilincselő volt, ahogy a hirtelenharagú ámde kiváló humorérzékű yorki hercegből, esendő hétköznapi ember válik, és megnyílik a melegszívű logopédusának, majd amolyan szigetországi, vagy ha tetszik felsőházi arisztokrata barátság alakul ki közöttük: végig hűvösek, és távolságtartóak maradnak, de a diszkrét célzások, apró nyelvi kétértelműségek, kérdőn felhúzott szemöldökök mögött a hála, és az egymás iránti tisztelet örök kapocsként köti össze őket – mert hogy igaz történetről van szó. A hülye angolok, angol hülyék pont olyanok ebben a filmben, amilyennek Jane Austen óta képzeljük őket: karót nyeltek, könnyen zavarba hozhatók, felsőbbrendűként viselkednek, és meglepően (ön)ironikusak. A prototípus Durci Darcy, akinek gátlásos, de gőgös karakterét itt tökéletesre csiszolja Colin Firth: minden eddiginél megejtőbb az igyekezete, az önmagát és neveltetését megerőszakoló gyakorlásai, a vulgáris kitörése, az államférfihoz méltó felelősség vállalása.  Persze lehetne ajnározni a többi színészt is, de csak Helena Bonham Carter karakterét jegyzem meg, ugyanis kifejezetten örültem, hogy végre normális szerep találta meg, és nem valami őrült, torzonborz, idegroncs figurát alakít, azokba már kissé beleripacsult.

Aki a történelmet minimálisan ismeri, vagy látott már életrajzi filmet (vagy egyáltalán látott már filmet, vagy ismer embereket), annak a sztori nem fog meglepetést okozni, ugyanis váratlan fordulatokban nem bővelkedik, de mivel ez egy alaposan megmunkált Film, ennek ellenére is végig izgalomban tartott. Szorítottam a szerencsétlen B-B-B-Bertiért, hogy ökögje már ki végre egybefüggően a népébe lelket öntő beszédet, és akkor végre nyerje már meg Anglia a világháborút, mert hát ha nem sikerül, akkor egyértelmű, hogy minden elvész, ki fog akkor az embereknek hitet adni? Mert a film meggyőz engem, hogy ez a beszéd döntő volt a harcban, és az ellenállás megszervezésében. Ugyanis hiába egyszerű a forgatókönyv, és sejthető a végkifejlet, a remek színészek, a jól időzített történetvezetés, a tömör és szellemes dialógusok, a találó zene pontosan azokat a húrokat pendítik meg, amik – ha rojtosra nem is kaparom a karfát - mégis odabilincselnek a székhez. Bár én amúgy is kedvelem a korhű, kissé dokumentarista jellegű, hitelességre törekvő történelmi filmeket, pláne ha meg van spékelve egy kis valódi eseményeken alapult hazugsággal, hát ez van: szívesen elhiszek bármit, ha jól mesélik. Nyilván, az én VI. György ismereteim kibővültek és színesedtek most A király beszédével.

De az is igaz, hogy pont a langyos katarzis miatt nem életem filmje, viszont kivételesen igényes, színvonalas munkának tartom, amit tartalmas szórakozás lesz újranézni bármikor. A film címét pedig jól megjegyeztem: Colin Firth-höz méltó volt az a lekicsinylő tekintet, amivel a pénztáros srác őkirályi méltósága végigmért délután, amikor megszólaltam: A király nevében - re foglaltam két jegyet… J