Fight Club
Elsőre vagy tíz évvel ezelőtt, de lehet, hogy csak öt, komoly önsajnálattal küzdve, a hitelkeretem, folyószámlahitelem teljesen mínuszban, nem csak poäng fotelt vettem belőle, de műmellet, parókát, Bausch & Lomb színes kontaktlencsét, polaroidot, tommy hilfigert, kenvelot, és rengeteg mojitot meg tequilát is. Mindre feltétlenül szükségem volt. De tényleg. Aztán mikor bűntudatom lett a sok összevásárolt cucctól, és ablakon kidobált pénztől, vettem még pár dolgot, és részegen mentem be dolgozni, vagy ott rúgtam be. Vagy csak részegen betelefonáltam, hogy nem megyek be, és amúgy Boldog Új Évet. Március 4-én.  
Rá egy hónapra pedig már csak tegretolon, rivotrilon és wellbutrinon vegetálva, gyűlölve magamat, és megállás nélkül annak a másiknak az elpusztításán fáradozva láttam ezt a filmet, de mivel nem csak magamat gyűlöltem akkoriban, hanem mindenféle trendet, divatos polgárpukkasztó majmolást, magát észre nem vevő álságosan konformista fiatalos nonkonformizmust, és mind közül különösen a tökéletesen szép testű harcos Mars isteneket gyűlöltem, ezt a filmet sem tudtam szeretni. Tisztább pillanatomban maximum azt feleltem: Nem, sajnos nem láttam. Tudtam én, hogy az első szabály, hogy soha, senkinek egy kurva szót sem mondhatok a klubról.
Tegnap este, BR, PS3, Bambanő rózsaszín poén, röhögés, IKEA, film. Már nem bántott. Nem keltett bűntudatot bennem, mert elfogadtam, hogy mindenki fogyaszt. Már láttam a 20th Centrury Fox pénzét, amin megvették a kor legdivatosabb férfi színészét, aki professzionális munkával centiről centire kidolgozta az izmokat testén, hogy később a filmet látva a fogyasztói társadalom juppijai számára követendő példa legyen, a pénzt, amit a designos díszletre, a stílusos, színben, fazonban kifogástalanul harmonizáló ruhákra, és a verekedések hipertechnikával készült koreografálására költöttek.
Nincsenek illúzióim: nem azért készült a Fight Club, hogy a befolyt összeget a fogyasztói társadalom forradalmára fordítsák, és titkos földalatti gerilla szervezeteket pénzeljenek belőle, hogy aztán azok dúsgazdag multik fénymásolóit, világító logóit, számítógépeit tönkretegyék, vagy hogy multiplexeket robbantsanak fel, így tiltakozva a popcorn és a blockbuster ellen. Az ellentét, ami a film üzenete és maga a film, mint iparág között feszül, természetesen a mozi hitelességéből elvesz, de a készítők úgy voltak vele: ha már kilóg a lóláb, lógjon ki tövig, és ami pénzünk van, azt mind fordítsuk arra, hogy a kockára kitalált alkotásból minél több példány kerüljön a terjesztőkhöz, a plázákba, aztán meg a polcokra. Hehe. Szimpatikus ez a pofátlanság. A társadalmi anomáliákról egy 140 perces videoklipben beszélni, amit aztán főként a főhőshöz hasonlóan önmagát kereső nemzedék bibliaként idézget, azt mutatja, hogy a korszak változásait, alulról burjánzó kezdeményezéseit nem elég észrevenni, de a célközönség számára fogyasztható formában kell közzé tenni. Nos, Edward Norton a jelenetért, amikor önmaga ellen harcolt, még MTV Movie Award jelölést is kapott Best Fight kategóriában, amit Tobey Maguire a legjobb csókért meg is nyert:)
Sok dolog megváltozott ’99 óta. Önmagunknak adtunk irdatlan, de megérdemelt pofonokat a gazdasági világválságban, amitől a fogyasztói társadalom egyelőre kevésbé ér rá shoppingolni, több időt kell fordítanunk a gennyedző, elfertőződött sebek ápolására.
Egyszer erről is lesz kultusz film. Addig pedig lehet azon gondolkozni, hogy a seggem vagy a nemiszervem fordítsam oda.

A bejegyzés trackback címe:

https://youarenotinkansasanymore.blog.hu/api/trackback/id/tr302265633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.