mrskowalski 2010.09.12. 21:02

Tron

A Tronról tudtam, hogy kult, a korszakban forradalminak számító látvánnyal elkészített akciófilm a kibertérben, és a történet is érdekes kérdéseket feszeget. A 80-as években, és jóval később is, teljesen kimaradtam a számítógéppel való szoros kapcsolatból, amíg Pif hozzám nem költözött, csak arra használtam, hogy Solmyr a chain lightinggal minden behemótot lezúzzon a Heroes3-ban, a geekségem ebben ki is merült.

És ez fontos szempont, mert ez egy igazi geek film: a főszereplő egy fiatal számítógép zseni, a főgonosz a Master Control Program, és a nagy része egy videó játékban játszódik. A mostani 30-40 évesek meleg nosztalgiával emlékeznek vissza a „hátborzongatóan veszélyes” motorverseny játékra, ami nagyjából a mobilomon játszható Snake bonyolultságát és izgalmát idézte fel bennem. A tipikus ábrázolása a multiknál dolgozó hangyának a filmvásznon a felülről mutatott iroda, ahol az egymás mellé sorakoztatott 1,5 négyzetméternyi boxban dolgoznak a droidok humanoidok, jó is az, ha az embernek van egy saját kockája. No, igen, Pif a lelkemre kötötte: Ne nagyon húzd majd le, mert ez a film fogalom.
Az biztos, hogy korszak emberének nagy félelme volt a gonosz gépek öntudatra ébredése, hiszen akár a Terminátorban, itt is az ember-komputer harc áll a középpontban. (ebben azonban ki is merül a párhuzam). A nagy testvér mindent lát a kibertérben, hiszen az identity disc pontosan tartalmazza, mindazt, amit valaha tettél, tanultál, és ezt az információt bármikor ellened fordítja, rögtön azzal indítva, hogy adathalmazzá tud változtatni a Master Program, és onnantól kezdve videó harcosként kell az életedért küzdened. Ijesztő gondolat.
Az ember a nyolcvanas években még nem szokta meg a számítógépet, és a szó szoros értelmében nem barátkozott meg vele. Az utolsó közel 30 évben azonban vagy beletörődtünk abba, hogy lusták vagyunk, ki vagyunk szolgáltatva a digitális eszközöknek, és ezért azt mondjuk, hogy nagy segítség a számítógép az életünkben, pedig titkon még mindig rettegünk, hogy lefagy, elromlik, kidob, betölt, nem tölt be stb. és onnantól kezdve nincs B-tervünk, mert már számítógép nélkül azt sem tudunk kidolgozni. Vagy tényleg eljött a vízöntő kora, amikor minden technikai újítást nyitott lelkesedéssel üdvözöl az emberiség, és boldog naivitással, a tudásnak örülve, új felvilágosodás korszak vette kezdetét. A mi életünkben nem fog elválni, kinek van igaza. Az viszont mindenképpen elgondolkodtató, hogy most önmagunk hozunk létre identity disc-et, akár egy social network adatlap kitöltésével, akár egy blog létrehozásával, szeretünk magunkról digitális lenyomatot készíteni, míg 1982-ben ez a gondolat gyanakvást szült.
A film az elsők között próbálta meg áttörni a számítógépes grafika és az élőszereplők közötti falat, amit úgy oldottak meg, hogy eleve virtuális világba helyezték a szereplőket. Érdekes módon a kibertérben játszódó akciójelenetek vizuális hatása nem volt bántó, vagy gagyi, nyilván a néző nem hülye, és egy 1982-es filmen nem kéri számon az Avatar filmkészítési újdonságait, izgalmas kísérleti animációs betétnek tűntek ezek a részek, bár a birodalmi harcosok kosztümjében feszítő tower guardianeket, és a timpanon alakú birodalmi lépegetők designját azért tovább lehetett volna gondolni, hiszen ezek főként rajzolt figurák. Inkább akkor gagyi a film, mikor a fejlesztő hatalmas cég high-tech kütyüivel akarják lenyűgözni a nézőt, na, ez nem sikerült, az ilyen filmeknél mindig kiderül, hogy az ember fantáziája meg sem közelíti az ember képességeit, és inkább nevetséges hatást vált ki a sok villódzó, neonszínű bizgere. 15 évvel a készítése után nyilván ciki volt a film, 30 évvel később azonban már retró.  
Mindezt azért írtam le, hogy senki se gondolja a következő sorok után, hogy a látvány miatt nem tetszett a film. Mert nem tetszett, de ennek semmi köze nincs a formához, csak a tartalomhoz.
Rögtön az elején: nem értem, miért Tron a film címe. Tron egy katona, aki segít a főhősnek eljutni a központi processzorhoz, bár a nevét valóban sóhajok közt ejtik ki a nők, a férfiak pedig példaképükként néznek rá, Tron mégsem győz meg. Mivel ő csak egy adathalmaz, és ezt tudja is magáról, a hősiessége értelmetlen, az önfeláldozása nem áldozat. További probléma a felületes történetvezetés: ha bekerülnék a számítógépbe, akkor azért csak meg lennék zuhanva kicsit, csak megijednék, hogy látom-e valaha a családomat, hogy jutok ki innen, kijutok-e egyáltalán, és nem pedig a világ legtermészetesebb közegeként kezelném a számítógépes alkalmazást. Jeff Bridges karaktere ezen nagyjából annyira bosszankodik, mintha beszakadt volna a lábkörme: jól van, kellemetlen, de pontosan tudja, hogy mit kell tennie, hiszen kéthetente előfordul. Egyszer nem derül ki, hogy hová mennek, és ott mi fog történni, mi a terv, van-e terv. A film vége pedig egyszerűen rettenetes: a Disney hagyományokat követve, a jó elnyeri méltó jutalmát, és minden pipacs kinyílik, de ezt egy a kistányér szemű Hófehérke társaságában el is várjuk, azonban ahogy virágba borul a kibertér, annál giccsesebb látványt keveset láttam.
A Tron elgondolkodtató alkotás, ami filmnek nem túl élvezetes, de időutazásnak és összehasonlítási alapnak tökéletes.

A bejegyzés trackback címe:

https://youarenotinkansasanymore.blog.hu/api/trackback/id/tr782291455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.