Vallom, hogy enélkül a film nélkül, illetve a hozzá kapcsolódó nemzetközi sikerek nélkül, sosem jutott volna el hozzánk, vagy legalábbis hozzám a lenyűgöző és minden emberi számításon túllépő Hős. Úttörő ez a film, de nem a műfaj miatt. A wuxia tradicionális kínai harcművészeti film, ami nem számítógépes trükkök, technikák segítségével igyekszik meggyőzni a lehetetlenről, hanem tényleg érzéki csalódást okoz. Ang Lee szuperprodukciójában a gravitáció legyőzése, illetve annak illúziója a huzalon mozgatott kaszkadőrök illetve színészek segítségével professzionális szintre fejlődött.
A test elhagyása, és a szellem kiteljesedése, a lélek földi, gravitációs kötöttségektől mentes szárnyalása örök vágy volt. Ledobni a fizika szabályainak bilincsét, és repülni. Szárnyak nélkül, csak a puszta szándék által. Még csak arra sem gondolva: akarom, pusztán a képesség, a személyiség korlátok nélkülivé tágulása könnyűvé tesz, és a fizikai világot magam mögött tudom hagyni. És mindeközben harcolni a Szerelemért, az Igazságért, bátran, nem félve semmitől. Tudnám csinálni – hehe, csak a szemgolyóm bele- és kifolyna a látványba. Szerettem ezt a filmet, annak ellenére is, hogy csak két részletben tudtam megnézni. Az én szememnek olyannyira túlzsúfolt, túlburjánzó, túlterjengő, túlhömpölygő az eposzi képi világ, hogy belefáradt. Az operatőri munka tényleg bravúros, és megbabonáz, megzsongít a látványorgia. Mindenki szép. Minden táj költői. Minden fegyver mágikus. Minden mozdulat akrobatika, energia, áramlás. Minden mondat kiteljesedés. Minden gondolat eszme – „északfok, titok, idegenség”.
A Tigris és Sárkány meseszép költészet a szerelemről, az elfojtott vágyakról, a kötelességről, a kiteljesedésről. Ahol nincs gravitáció, emberfeletti képességekkel bírnak a gyötrődő harcművészek, ahol inkább ezer éles tőr elé vetik magukat a hősök, semmint őszintén megvallják érzelmeiket, ahol tánc és művészet a harc, és önkifejezés. Ahol küzdenek a nők, a szerelmükért, az életútjukért, a döntésükért, magukért, a méltó társukért. Ahol a középpontban egy félelmetes erejű mágikus kard áll, de ahol minden szimbólum, jelkép, utalás, misztikus tartalom, energia. Ahol a gonosz legyőzhetetlen, a jó pedig halhatatlan. Ahol minden ősi, örök, kezdetektől való. Ahol minden változó, mozgó, egy Cél felé tart.  Ahol emberek repülnek – ott minden kívánság meghallgatásra lel és teljesül.
Nehéz azonosulni a hisztis, ámbár porcelán szépségű (könnyű így aztán vakot alakítani a Repülő török klánjában...) kamasz tanítvánnyal, a problémái jellemző földi butaságok, és ez, mint lampionokkal és görnyedő hátú kínaiakkal kitömött papírsárkányt, hiteltelen kontrasztot hív életre a misztikus legendák és az egyszerű személyiség között. Az ő története nem hat meg - és egyszerűen nem méltó a formához.
A lélek szabadsága azt feltételezi, hogy a tudatost teljesen magunk mögött hagyjuk, és egyesülünk a tökéletessel egy magasabb szinten – Ang Lee azonban mesterien kiszámolt, lemért mindent, nem merte levetni magát a szikláról, csak biztonsági kötelekkel. De aki nem ugrik, annak a kívánsága sem teljesül: ez a film jó, de messze van a teljesen magával ragadó kibontakozástól. A mi családunkban buzi cowboyos filmként elhíresült Túl a barátságon sokkal közelebb van a repüléshez. Már tényleg csak kívánni kell. És akkor érkezik el hozzánk a Hős.

A bejegyzés trackback címe:

https://youarenotinkansasanymore.blog.hu/api/trackback/id/tr222382310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.