A Strange Days - A halál napja nem kultfilm, pedig nagyon szeretett volna az lenni. Ha elemeire szétszedjük, akkor csak katyvaszt találunk, ha pedig egészében nézzük, akkor kissé unalmas próbálkozás. Nem tudom eldönteni, hogy eredeti-e ez a film, vagy épp ellenkezőleg: szimpla utánzat. Az biztos, hogy ha jó is a szándék, a kivitelezés pocsék. Nézzük részletesen.
A cyberpunk mozi a nem is olyan távoli, de annál szörnyűbb jövőben játszódik, egészen konkrétan a szimbolikus világvége hangulatú 1999-es év utolsó néhány napján – de valóban szükség van az utcai próféták harsány figyelmeztető stílusában felvázolni az eljövendő apokalipszist? A 2000. év önmagában is jelkép (különösen az volt a film készítésének időpontjában, 1995-ben, azóta már tudjuk, hogy az égvilágon semmi nem változott az ezredfordulóval) – ha igazán bátor lett volna Bigelow, kitalál ő egy évszámot, csak ne 2004. július 24-25 legyen.
Végig sötétben, éjszaka zajlanak az események, ezzel is a mindent átható nyomasztó atmoszférát hangsúlyozva, a fényt kizárólag a discók villódzó fénygömbjei adják, vagy egy arcunkba világító rendőrlámpa - de ha minden sötét, és fekete, akkor nehéz elképzelni, hogy mégis milyen jobb világ megmentésére törekednek hőseink, milyen is lehet a fényesebb jövő? Kell az alternatíva bemutatása, ahhoz, hogy hinni tudjunk, és reménykedni. A bemutatott helyszínek alapján úgy érzem, a makacsul késő szép új világban maximum jobb zene megy a szórakozóhelyeken… Bár tulajdonképpen ebben a futurisztikus környezetben még azért is érdemes lenne küzdeni: érezhetően az alkotók nem számoltak azzal, hogy néhány évvel a film készítését követően már nem fogja érdekelni a kutyát sem egy fárasztó, vonagló, vernyíkoló Juliett Lewis koncertszám, amit elejétől a végéig leadnak. Teljesen felesleges, a hangulat további mélységeinek eléréséhez bőven elegendő lett volna, ha a háttérben szól.  
Terjed az utcán az illegális klip műfaj, amivel mások életének egy eseményét élhetjük át, így bárki olyan szerepbe bújhat, amit csak szeretne, és megvalósíthatja legbizarrabb álmait tét nélkül. Nincs szükség a fantáziánkra, ez nem könyv, nem számítógépes játék, hanem a tunya, lusta, elzsírosodott emberi agy csodája: mások ezt már megálmodták, átélték helyettünk, nekünk csak le kell játszani. Miért virágozhat egy ilyen beteg játékszer a jövőben? A rendezőnő válasza meglehetősen pesszimista: mert az ember már nem képes újat teremteni, ahogy az egyik szereplő kiábrándultan összefoglalja: „Te haver, tudod honnan tudom, hogy nekünk annyi? Mert már kipróbáltunk mindent. Az összes államformát, minden hajviseletet, az összes rágógumiízt, és az összes pózt baszás közben”. Gyanús nekem ez a túlzó világvége hangulat, gyanúsan népszerű.
Sok elrejtett tartalom van a filmben, amiket, ha sikeres és kultikus lenne, hosszasan lehetne elemezgetni, például a szereplők beszélő nevekkel bírnak: Faith, Nero, Jeriko One, Mace stb. Szinte hallom, ahogy egy alternatív valóságban, ahol a Strange Days látnoki tartalommal felruházott, pazar filmalkotásnak van elkönyvelve, a rajongók buzgón vitatkoznak a többi szereplő nevének tartalmán, hogy most akkor Max Peltier neve valóban a pelting (nyomorúságos, rongyos, vacak, értéktelen) szóra hajaz-e vagy sem. De ebben a valóságban ezek csak kimódolt, aprólékosan kiszámolt, kicentizett adalékok, kötelező hozzávalók a kultfilmséghez.
Még szerencse, hogy a színészek otthonosan mozognak a zavaros világban és forgatókönyvben, és hihetően formálják meg a karaktereiket. Ralph Fiennes karizmáját nagyszerűen háttérbe tolta, és jól hozza a lúzer balfaszt, Angela Basset a Cameron filmek kötelező sötétbőrű tökös csaját játssza, Tom Sizemore-ról azonban azonnal lesüt, hogy egy sunyi fasz, ezzel lelőve a csattanót.
A történet kaotikusnak indul, de nem szabad feladni, mert szépen összeáll a thriller, közben azonban alaposan próbára teszi a 139 perc hosszával a néző türelmét. Nem tudták eldönteni, hogy mi legyen igazán hangsúlyos: a visszafogott szerelmi a szál, a futurisztikus akció mozi, a csavaros pszichopata sorozat gyilkosos thriller, ezért mindent belepakoltak, mintha az ezredfordulóhoz közeledve úgy érezték volna, hogy a következő 100-1000 évben megint nem lesz az igazán összetett és sokrétű mozira fogékony a közönség, ezért mindenképpen ilyet kell létrehozni, mert ennek most még fent van a csillaga, ez 1995-ben még bőven a mainstreambe tartozott.
De persze lehet, hogy velem van a baj, és nem 2010-ben kellett volna megnéznem, amikorra bőven aktualitását veszítette. Akkor lemaradtam róla, most meg a film maradt le rólam. Ez van.

A bejegyzés trackback címe:

https://youarenotinkansasanymore.blog.hu/api/trackback/id/tr632413510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.