2010.09.17. 00:03
NEM női Indiana Jones!
Adéle és a múmiák rejtélye
Kicsit csalódott vagyok, mert nem erre a műfajra számítottam, de erről nem a film tehet, hanem a várakozások vagy elvárások, amiket legalábbis el kell érni, de még jobb meghaladni, ahhoz, hogy az ember elégedett legyen. Azt olvastam korábban, hogy egyfajta női vagy francia Indiana Jones kalandjai a történet, de nem az. Aki ezt írta, vagy mondta, csak minden tízedik percben kapta fel a fejét a blackberryjéből a film közben, mert úgy akkor akár pompás kalandfilm is lehet.
Sok minden hiányzik belőle, másféle sok minden meg túlteng benne, amitől végig olyan érzésem volt, hogy ez egy nagy katyvasz. A rendező nem merte felvállalni sem a kalandfilm, sem a mese, sem az abszurd vígjáték műfaját, csak míg van, aki bámulatosan egyedien tudja mixelni a stílusokat, addig Bessonnak ez pusztán görcsös igyekezet a könnyedén bravúros szórakoztatásra.
Nézzük mi hiányzott, és mit is kaptunk. Hiányzott belőle az akció, a fordulatos, látványos megoldás: az első húsz percet követően a cselekmény gyerekes burleszkbe vált, ahol végig érezzük, hogy komoly baja nem eshet a főhősöknek. Mintha ugyanezt a hiányt az alkotók is érezték volna, ezért igyekeztek bizarr és meglepő fricskákat belevinni: hol egy guillotine, hol egy átszúrt koponya, hol egy véres t-bone premier plánban. A groteszk elemek Jean-Pierre Jeunet képi világát idézték – de a zsenialitás nélkül csak a zavaromat fokozták. A műfaj kötelező elemét, az áltudományos történelmi összeesküvés elméletet, titokzatos szektákat, a régmúlt elfeledettnek hitt felbecsülhetetlen értékeit itt nem találjuk. Rejtélyes történelmi konspiráció leleplezése helyett fatális mellé trafálást, titkos szekta helyett szmokingban franciául parolázó múmiákat, kincsek helyett a fáraó hasnyálmirigyét kapjuk. Hiányzott a humor: vagy a vicces mellékszereplőn nevessünk, vagy a főhős sziporkáin, vagy bármin, csak azon ne kelljen, hogy egy raptor magasról szarik a rendőrkapitányra, vagy, hogy egy nő férfiruhában van, amik egy 50 évvel ezelőtti Louis de Funès vígjátékban bárgyú bazsalygást váltanak ki a belőlem, a 7 éves keresztfiamból pedig érthető módon hangos rötyögést, de az Adéle-ben max egy félmosolyt.
És az obligát műfaji elemektől elrugaszkodva, még. Lehet, hogy rettentő sznob leszek attól, amit írok, de a szereplők bántóan rondák voltak a filmben, nyáladzó volt a szájuk, hányingert keltő a bőrük, undorító a fogazatuk, nehéz volt így szorítani az életben maradásukért, de igazából néha már azért is, hogy meg tudjam enni az összes popcornt. Nem vagyok a Szépség Kultusz fanatikusa, de a filmvásznon tradicionálisan üzenete van annak, hogy ki hogy néz ki, elég a klasszikusra gondolnunk: a Jó, a Rossz és a Csúf. Olyannyira ocsmány volt pl. a professzor, hogy hosszasan győzködnöm kellett magamat arról, hogy nem gonosz, és nem fog belőle kitörni pillanatokon belül a vicsorgó fogú pszichopata, pedig őt a „jók” oldalán szerepeltette Besson. Mindenkinek karikatúraszerűen eláll a füle, piperkőc a szakálla, zsíros a haja, nincs egy normális fej sem, amitől megint olyan érzésem lett, hogy ez olyan szándékos és erőltetett hogyan-legyen-érdekes-és-egyedi-mindenki-ebben-a-filmben ötlet akart lenni, csak azt felejtették el, hogy ha mindenki valamilyen, akkor igazából mindenki semmilyen. Egyedül Adéle pikáns szépsége töri meg az egyhangúan gusztustalan emberek látványát (és a testvéréé, de mivel ikrek, így a szépségük hasonlóan káprázatos), ezáltal természetesen a kontraszt még nagyobb.
Szóval a viktoriánus kalandfilm most nem igazán sikerült, de egyáltalán nem baj, mert egyfajta szabad ötletek jegyzékeként, erről eszembe jutott a Jeunet-Caro páros, a Mátrix, a Horgász a pácban, Lütyő, apukám, a vasárnap délutáni sorozatok, és a szép emlékű Cinema magazin előfizetés, amit egyszer régen karácsonyra kaptam. 1997-ben az Ötödik elem után, ebben nyilatkozta azt Besson, hogy abbahagyja a rendezést. Hm.
A bejegyzés trackback címe:
https://youarenotinkansasanymore.blog.hu/api/trackback/id/tr472302086
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ablak11 2010.09.17. 22:31:06
cool, eddig sem gondoltam, hogy látnom kéne, ezek után pláne nem...
köszi, több ilyet!
Besson hátránya, hogy többet nem forgathat a 13 éves Miss Portman-nel.
köszi, több ilyet!
Besson hátránya, hogy többet nem forgathat a 13 éves Miss Portman-nel.
dr.kevorkian 2010.09.21. 12:49:35
ez a film inspirált? :)
mrskowalski · http://youarenotinkansasanymore.blog.hu 2010.09.21. 22:07:50
@dr.kevorkian: bizony a rossz film néha még több gondolatot ébreszt :) ez például arra inspirált, hogy bátran kijelentsem: francia blockbuster nem létezik
mrskowalski · http://youarenotinkansasanymore.blog.hu 2010.09.21. 22:22:35
@ablak11: igen, de már arra is gyanakszom, hogy a Leon volt véletlen...