2010.11.21. 22:14
Egy komoly film
Coenék filmje zsidó film. De van ennek a mondatnak értelme? Ha a zsidó film az, ami zsidókról szól, akkor igen.
Olvastam, hogy a fiúk végre személyesebbé akarták tenni az életművüket, és egyfajta vissza a gyökerekhez hangulatban készült el az Egy komoly ember, és ennek jegyében a zsidó kulturális utalások, a jiddis zene, tradíciók bőven helyet kapnak a filmben, amiket én nem is mindig értek, lévén a a bar mitzvahról, meg általában a zsidókról a legtöbbet majdhogynem Woody Allen laza, önirónikus interpretációjából ismertem meg, héberül sem tudok, de számomra is érthető film, sőt!, másvallásúként ugyan kellemes gondolat lenne abba ringatni magam, hogy ez egy csak a zsidókra jellemző szomorú élethelyzet – de nem tudom felmenteni magam. Ez a sztori vallástól függetlenül bármelyikünkről szólhat.
Tipikus összeomlás történet az Egy komoly ember: most éppen a 60-as évek zsidó kertvárosi milliőjében vagyunk, egyetemi tanár, két gyerekkel, vonzó feleséggel, minden szép és jó, aztán egyik napról a másikra nem segít a jóisten, és Larry sem segít magán. Vallásának, világképének, neveltetésének megfelelően hősünk kívülről várja a segítséget, ezért ahogy annak rendje módja, elmegy a rabbikhoz tanácsért, a rabbi azonban vagy nem fogadja, vagy haszontalan bullshitekkel fárasztja, vagy a delphoi jósda talányaival felel – mindezt diszkrét gúnnyal, de a hagyományokat tiszteletben tartó alázattal ábrázolva. De Larrynek megvan ám a maga felelete mindenre, még akkor is, ha ő mindenről nem tud, pedig egyet szajkóz: Én nem csináltam semmit. És tényleg nem. Se jót, se rosszat. Törvényszerű akkor, hogy idejut az élete? A mindenható csipkelődő humorérzékkel teszi próbára a nyájat, de Coenék tiszta, de együtt érző választ adnak: nem törvényszerű, nem vagyunk determinálva, nincsen eleve elrendelve semmi. Kissé együgyűen, de becsületesen is járjuk csak az igaz utat, arról ne térjünk le, mert ha igen, rögtön nem pajkosan csiklandozó, hanem grotesztkül fekete humorú lesz a mennyei atya.
Talán a téma személyességéből, talán annak komolyságából adódóan, talán valami teljesen más miatt, amiről fogalmam sincs, hiába totózok, vagy igyekszem mindenféle rabbis kétértelmű magyarázatokkal szolgálni, hiszen ugye nem tudjuk mit akart a költő, de az biztos, hogy jóval kevesebb a szokásos coenes abszurd sziporkázás, a tipikus akasztófa humor, vagy csak én nem tudok röhögni azon, amikor azt látom, hogy valaki képtelen meglátni a fától az erdőt. Persze ha az egész filmet egy jól elhúzott zsidó viccnek fogom fel, akkor … nem, akkor sem vicces. Bár sokat nem kacagtam például a Nem vénnek való vidéken sem, úgyhogy nem is értem, mit erőltetem ezt a dolgot… Ja, de igen, megvan: a szellemes intró után másféle várakozásaim voltak, az örök élettel megáldott zsidó-démon története persze tökéletesen szimbolizálja az élet értelmetlenségét és kiszámíthatatlanságát, és éppen miatta van, hogy később is kénytelenek vagyunk kajánul, szarkasztikusan mosolyogni, de a film messze nem mestermű.
No, de nem vagyok igazságtalan: miért is kellene mindig azt alkotni? Coenék emberi történetet mesélnek el, alulnézetből, nem bírálnak, nem is nevettetnek igazán, a nézőt magára hagyják, széttárják kezüket, mint a rabbi: nem adtunk tanácsot, de rejtvényt sem. Ezt azért igyekszem egyedül is megoldani.