Roppant tömören: megérte fent maradni.

1156777_dark-knight-rises.jpg

A szavazás pedig lezárult: 69,64% arányban szavaztatok arra, hogy Batman meghal.

Nem, nem lövöm le.

A következő években sem leszünk képregény hősök híján a mozikban, tegnap ugyanis hatalmas rajongói ováció között a San Diegó-i Comic Con-on bejelentette a Marvel Studio feje, Kevin Feige, hogy mire is számíthatunk a szuperhősös filmek második szakaszában.

Amit már tudtunk: Vasember 3 jövőre, Thor 2: The Dark World, várható bemutató 2013.11.8.

captain_america_winter_soldier.jpg

Ami viszont újdonság és a műfaj kedvelőit igazán eufórikus hangulatba hozhatja, az a Captain America: The Winter Soldier, melynek alapja a képregény, amiről csak szuperlatívuszokban szokás beszélni.  2014.04.04 a bemutató napja, asszem, rá fogok érni :) A fanok között amúgy azonnal megindultak a viták, hogy jó-e egy ekkora nagyágyút már a második részben elsütni, és hogy egyáltalán, trilógia lesz-e a Kapitány kalandjaiból is, tuti, hogy a következő két évben fogunk még találgatásokat, konteókat olvasni a témában.

Ezen kívül tervben van még az Ant-Man film, ezt még nem tudom komolyan venni, valamint a Guardians of the Galaxy, amiről viszont semmit nem tudok.

És klassz nosztalgikus hangulatba kerültem olvasva a Comic Con-ról, ősszel a New York-i hatalmas élmény volt. (jól van, bevallhatom: nemcsak nosztalgikus, hanem kicsit dicsekvő hangulatba is)

 

Szerencsére konkrét emlékeim nincsenek a legutóbbi Pókember szériáról, csak a fröccsöntött élmény maradt meg, úgyhogy nem voltak igazán elvárásaim az új feldolgozással szemben. Lehet, hogy pont a megfelelési kényszer hiánya miatt, (értsd: ennél sokkal rosszabbra számítottam) de nekem ez tetszett.

pók 2.jpg

mrskowalski 2011.04.30. 22:07

THOR

Ő az a képregény figura, akiről nem is hallottam a film érkezése előtt (illetve igen, de mint kiderült félreértettem, elég sokáig a Tronnal kevertem… és igen: így merek filmes blogot írni J) De persze ez semmit nem jelent, mivel nem olvasok képregényt - csak szólok, hogy ez nem egy amolyan alaposan körbejártam a témát vélemény, nem szól a Marvel univerzumról, meg az érkező Avengersről, hanem csakis arról, amit a moziban láttam, mert ez egy film, még ha valami alapján készült is, állja már meg önállóan is a helyét, ne csak a többi geekség viszonylatában.

Szerencsére hasonlóan álltunk a mozival egymáshoz:  film sem veszi komolyan magát, és én sem őt: Thor, a daliás, forrófejű, harcos isten a Földre érkezve pusztán vidéki színházból jelmezben megszökött, kétbalkezes, ám valóban isteni testű modellé válik, aki fennkölt beszédstílusával és királyi gesztusaival állandó röhejforrás. A délceg magánbuzi hercegen kívül a többiek laza beszólásai és a bennfentes kikacsintások biztosítják a folyamatos könnyedséget, aminek csak örülni lehet, legalábbis nekem kifejezetten tetszett, hogy nem fajsúlyos világmegváltó kérdéseket feszegettek, a főhős került mindenféle gyötrelmes lelkizést, és kiderült: még a tudósoknak is van humorérzékük. Minderre rásegít a tempós forgatókönyv: semmi nincs túlmagyarázva, mégis minden szereplő indítékait értjük, sőt, az indítékok kifejezetten újszerűek, pl. Loki ügyködése lényegesen több a szokásos öncélú „világuralomra török, mert bazi gonosz vagyok” tevékenységeken. Az akciójelenetek változatosak, a rendelkezésre álló idő kellemesen van felosztva a két világ között, a szerelmi szál pedig egyszerű és nemes, no és érthető: nekem legalábbis könnyű volt azonosulnom Jane Fosterrel J (igen, igen Thor egy majom, de mégis a legszexibb szuperhős – jóvanna, tavasz van)

Negatívumokat nem tudok mondani, mert szerintem ez a tökéletes képregény film, semmi magasröptűt nem várok tőle, mégis kikapcsolt, és közben észrevétlenül majszoltam el egy liter popcornt (a mozi további erényének tudom be, hogy a 8dl kóla ugyan 30 perc múlva megtette a hatását, a film mégis végig tartotta bennem a lelket, meg mást is). Szóval ez baromi jó volt. Várom a folytatást.

 

süti beállítások módosítása