2011.01.08. 14:34
Nem dislike, de pont lesz@rom
Mert A közösségi háló című film legnagyobb hibája számomra (a borzalmasan megtévesztő traileren kívül), hogy egyszerűen nem érdekel, amiről, és akikről szól, és végig nem is sikerült felkeltenie az érdeklődésemet. Azok a témák, amiket kidomborított a film, tőlem teljesen idegenek, totálisan hidegen hagy és nem is tudom átérezni
· az amerikai egyetemisták magukat rettentően komolyan vevő világát
· a végzősök klubjához tartozás mindent felülíró vágyát
· az irdatlan sok pénzen való marakodás értelmetlenségét
· a barátságnak nevezett felszínes koleszkapcsolatok szülte kényszermondatokat („én voltam az egyetlen barátod”)
· a milliomos sznob csemeték frusztrációját
· a tinik hasáról való kokainozás menő feelingjét
· a facebookot, vagy általában a közösségi oldalakat
Egynek jó volt, a beletrafáló casting és a lehető-legtöbbet-kihoztunk-egy-érdektelen-de-divatos-történetből miatt, de semmiképpen sem korszakalkotó film.
Pedig a téma nyilván adná magát: soha nem volt aktuálisabb megtudni hogyan jött létre napjaink egyik legnagyobb hatású website-ja, vagy továbbmenve, hogy az emberileg megkérdőjelezhető értékrendszerrel bíró, ambiciózus zseni hogyan marad teljesen magára, az általa fel- és kiépült szociális háló őt magát mennyire idegeníti el, és hogy milyen abszurd, hogy a kapcsolati rendszert megalkotó főszereplő mennyire nem bír semmilyen kapcsolati tőkével. De ezekről csak érintőlegesen van szó, sőt, ha akarom, egyáltalán nincs, csak a „reális” történet apropójaként mellesleg ez is néha bekerül a kamera látószögébe – de ez azért nem Citizen Kane. Tradicionális karriertörténet, most éppen a facebook apropóján, mégis minden modernséget, eredetiséget, kreativitást nélkülözve. Hol van a trendet kitaláló, sőt kifejezetten diktáló, és nem pedig csak azt követő David Fincher? A film atmoszféráját főként Trent Reznor rideg zenéje teremti meg: a rögeszmés, merev, életidegen, sivár, hideg jellemekhez jól illenek a befelé forduló, idegbeteg dallamok, szerencsére nehéz közben cheerleader ruhában vidáman vihogva lájkolgató csitriket elképzelni. Amúgy a filmnek sok köze napjaink facebookjához nincs: nem arról szól, hogy álló nap kockafejű, addikt geekek nyomkodják a like gombot, miközben csak azt tudják megvitatni, mit farmoltak össze a wowban.
Ahogy már korábban írtam, szórakoztatnak a tárgyalótermi filmek, meg általában az Aaron Sorkin tollából kikerült izgalmas, feszes, pörgős párbeszédek, legyen az jogi-politikai csűrés-csavarás vagy programozás. Itt rögtön két előzetes mediátori egyeztetésben is megkapjuk a törvényszéki oknyomozó, feltáró leleplezést, szórva ránk a szakzsargont, másrészt bőven jut az egyenletirkálásból is, amit hollywoodi kliséként természetesen fehér filccel kell az ablakra írni, mert ebből is látszik, hogy hősünk minimum einsteini magaslatokban kockul – mégsem sikerül felkelteni az érdeklődésemet. Az antiszociális „computer person” és a találmánya körüli botrányok, leleplezések, kontaktok, kulisszatitkok nem drámaiak, nem szívszorítóak, nem feltáróak, nem gondolat-ébresztőek, és még csak nem is fontosak az életben. Vagy az én életemben. Viszont így, hogy nincs közös kapcsolódási pontom velük, a feszültségteremtésnek, vagy az emberi kapcsolatok mélységének lehetne jelentősége, hogy tudjak értük izgulni, de ahol a barátok még a siker előtt sem szerették egymást, ott nem lepődök meg, ha a siker után is csak a pénzen vitatkoznak.
A hitelességgel is van bajom, na, nem a sztorira gondolok, mert természetesen ez nem dokumentumfilm, kábé ugyanannyira hiszem ezt is el, mint bármit, ami a médiából jön, de nem is erre törekedett ez a mozi. Hanem a jellemek mézzel/szarral locsolgatását látom elég egysíkúnak: Jesse Eisenberg stabilan hozza az ellenszenves seggfej geeket, aki az utolsó pillanatig a programozáson kívül semmit nem ért a környezetéből – de akkor hogy lehet, hogy mégiscsak volt barátnője? ha ennyire alacsony szintű az EQ-ja, miért tartotta barátjának Wardo?
Szóval vegyes benyomásaim vannak: mindenképpen értékelem, hogy nem reklámfilmet forgattak, és már most nagyon érdekel, hogy pár év múlva, mikor a téma körüli hype már elcsendesedik, elő fogom-e venni újranézni, vagy amikor majd Fincher-napot tartunk, milyennek fogom látni. Addig pedig örülök, hogy megnéztem. Mert - továbbra is - szeretem a filmeket.