2012.07.11. 22:19
RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN - több sorban, mint amit megérdemel
Múltkor gondolkoztam, hogy csinálni kéne egy fikablogot, sajnos már van, de a lényeg, hogy ennek a filmnek ott tuti helye lenne. Persze nem a legnagyobb szarok között, mert a VIP páholyért meglehetősen sokat kell melózni, kellenek az ötletek, még ha kifejezetten bénák és erőltetettek is, nem elég a langyi felejthetőség.
Félelem helyett unalom, színészek helyett modellek, forgatókönyv helyett sekélyes copy-paste, dialógusok helyett pedig, na, jó ezt hagyjuk is. Mindezt visszhangos, erőtlen lapos szinkronnal, hogy végképp meg legyen a TV2 élmény. (de magabiztosan kijelenthetem: angolul sem lehet olyan jó, mint az eredeti, azt ugyanis alámondással láttam, mégis izgultam)
Szóval egy percig nem kötött le, csak tengődtem a fotelben, hol elbambultam, hol figyeltem, közben főként azon merengtem, hogy ha az álomba bele lehet halni, akkor az unalomba pláne, de azért végig néztem, mert félbehagyni nem szoktam filmeket, mindig az utolsó pillanatig reménykedek, hogy hátha lesz a végén valami, ami megmenti, de ezzel jelen esetben csak azt értem el, hogy a szó szerinti nézhetetlen kategóriából kiesett. (de azért természetesen az).
Az eredeti első néhány részét nagyon szerettem, egészen kicsiként még Gabi mesélte a síkfőkúti táborba tartó buszon el a történetet, olyan átéléssel, hogy mire odaértünk mindketten teljesen leizzadva, transzban vártuk az éjszakát. Aztán nem sokkal később videón is láthattam, szerencsére az elképzelt és a leforgatott Freddy nem különbözött. A remake azonban az új tinisztárok felvonultatásán és a klasszikus beállítások újra forgatásán kívül mást nem ad, transzban várt álmokat legalábbis biztosan nem.
And now for something completely different: Holnap Pókember.