A tervek szerint rendszeresen jelentkező új rovat a blogon a Heti zanza, amivel minden váratlan csavart nélkülözően hetente jövünk az elmúlt 5-10 nap megnézett, letudott, kipipált, átélt, végig unt, agyonizgult stb. filmjeinek összegzésével.

Fejvadászok – fordulatos, időnként szürreálisan naturalisztikus norvég krimi, olykor parodisztikus szereplőkkel (a fiatalkori Christopher Walken és Steve Buscemi arcából összegyúrt főszereplőtől az okos rendőrökig), coeni bizarr, fekete humorral, trendi vizuális elemekkel – frissítően hatott az időnként egysíkú amerikai filmek között.

Shame (A szégyentelen) – Fassbender megint lenyűgöző, ennyi kiüresedést és mélységesen emberi szenvedést színész arcán mostanában nem látni, a történet pedig még napokkal később sem hagy nyugodni, felkavaró. Írok róla hosszabbat, ha majd tudok, és lesz merszem belegondolni alaposabban, addig csak öblögetem, nem nyelem le. Egy biztos: a „New York, New York” feldolgozást alaposan megvágtam volna, de így kora reggel ennyi legyen elég.

Szökés Alcatrazból – eddig még nem láttam ezt a klasszikust, izgalmas volt, precíz, de nem szólt óriásit, ami viszont elgondolkodtató, hogy ezután a film után, egy árnyalattal lejjebb csúszott A remény rabjai. Tényleg csak egy árnyalattal, de nem lehet nem észrevenni a párhuzamokat.

Get the grino (Börtönregény) – Mel Gibson új filmje, állítólag a nagy visszatérés lehetősége, azért állítólag, mert számomra sosem tűnt el, még ha jó filmet nem is csinált mostanában, attól még ő Mel Gibson és kész, az utóbbi 5 év semmit nem von le az azelőtti 25-ből. Kellemes, régi vágású mozi, megmosolyogtatóan, de nem hangosan röhögősen vicces be- és kiszólásokkal, egynek jó történettel, Mel Gibson Visszavágóból ismert karakterével.

Pillangó – szintén klasszikus, szintén börtönös, szintén nem láttam még (vagy ha igen, akkor 85-ben a tévében, ami ugye nem számít, mert nem emlékszem). Ismét rádöbbentett, hogy mennyire máshogy hat egy film, ha az igaz történet, még ha hollywoodi interpretációban is. Tetszett az egzotikum, a látványos fényképezés, a rögeszmés karakterek. Egyedül Dustin Hoffman szerepét találtam kissé röhejesnek, a félrecsúszott sityu és az elálló fülek Kukát, a hét törpéből juttatták eszembe, onnantól meg nehéz komolyan venni.

A bosszú börtönében – igen, fentiekből is látható: börtöntematika volt nálunk a hétvégén. Stallone a szokásos, sosem visszaszólós, csendes, kissé együgyű karaktert hozza, a börtönigazgató szerepében Donald Sutherland extra köcsög, a fegyház körülményei pedig irrealisztikusan kegyetlenek, szóval fel  van ez nagyítva alaposan, azt sem túlzás állítani, hogy meglehetősen zskat élményt nyújt 2012-ben, de mégiscsak Stallone, így ennél több rosszat nem írok semmiképpen, aki akarta, az úgyis látta ezt a filmet, aki meg soha nem látta – na, ez nem azoknak szól :)