2011.01.24. 23:50
Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes
Igaz ez a filmekre is?
Ablak11 felvetésére néztem újra, és egyáltalán nem bántam meg, sőt. A parvocelluláris ganglionsejtek axonjainak tanulmányozásába ugyanis már meglehetősen belefáradtam, és az elmúlt négy nap legértelmesebb 154 percét töltöttem Az utolsó szamuráj világában.
A bejegyzés címén azonban sokat gondolkoztam, mert a cím, mint a szövegkohézió része már önmagában is kifejezi az üzenetemet a filmről, így aztán elvetettem az „Egy amerikai Japánban” kissé degradáló, sok jóval nem kecsegtető felütést. Mert nem szeretném bántani, már csak hálából sem, azért az alapvető tulajdonságáért, hogy annyira kontrasztban áll minden erénye azokkal a dolgokkal, amik jelenleg körülöttem illetve bennem kóvályognak, hogy bízom benne, egy eposzi mozi, magasztos üzenettel, példaértékű karakterekkel, kimozdítja a jelenleg beszűkült értékrendemet a holtpontról. A hála pedig egy olyan érték, amit minden igaz szamuráj magának kell, hogy valljon.
De nem szabad túl szigorúnak lennem magamhoz sem – ez a lényegesen nehezebb feladat – mert az az üzenet is egyértelmű a filmből, hogy van második esély, akkor is, ha olyan tetteink miatt büntetjük magunkat, amikért úgy véljük, soha sem fogunk tudni megbocsátást nyerni, és sosem nyerjük vissza a becsületünket, sosem oldozhatjuk fel magunkat, viszont amit tudunk tenni: minden éjjel felszakítani a gennyes sebet, sót szórni bele, hogy emlékezzünk, mit tettünk. Így aztán magamnál jobban megbüntetni nem tudom magam, az önsajnálat diszkréten fölényessé tesz, hiszen bárki bármit mondhat, olyanokkal úgysem tud kínozni, még csak megközelítőleg sem, mint amivel én magamat. További alternatív megoldás egy ilyen típusú antihősnek, hogy halált megvető bátorságról tesz tanúbizonyságot, ami valójában halálkereső vakmerőség, vagy pátosz nélkül szimplán képszakadásig vedeli a viszkit. (Nahát: a film első harmadában lévő párhuzamok a főhős és a személyes valóságom között nem dobtak különösebben fel, ellenben egy kiadós skrupulus mellett rögtön mellékessé válik a retina működése.) A film azonban nemcsak az egyéni jellemfejlődésről szól: az amerikai kollektív tudatban az indiánok lemészárlása mélységes bűntudatot gerjesztett, kimondott a párhuzam a kisebbségbe szorult, maroknyi, rettenthetetlen japán harcos és a rézbőrű bennszülöttek között.
Nathan Algrennek, a megkeseredett, kiábrándult nyugati embernek (aki egyúttal őszinte narrátora is az eseményeknek) olyasmire van lehetősége, amire többségünknek csak a lelkében van mód: a tabula rasaként feszülő óceánon áthajózva, megismerkedik az igazhitű, alázatos, jó szamurájokkal, közülük is a harc művészetében hozzá hasonlóan mester Katsumotóval, és megtanul megbocsátani magának. Sőt, rendes amerikai filmhez méltóan még ebben az életében kap egy új esélyt.
Na, igen, a film záró jelente erős túlzás, már csak azért is, mert a történelemből ismerjük: végül Japán is behódolt a kapitalizmusnak, sőt elképesztő mértékű ipari fejlettséget produkált, de ne szaladjunk ennyire előre. Addig ugyanis még sok egyéb konklúziót is levonhatunk - még ha közben a szamurájokat markánsan egyoldalúan csak pozitív oldalukról ismerjük is meg - az igazi férfibarátságról, az önismeretről, a hazaszeretetről, a kulturális örökségről, a tradíciókról, mindezt átütő, szemet gyönyörködtető, grandiózus csatajelentek (különösen emlékezetes a legelső ütközet, az erdőből szellemharcosokként felbukkanó szamurájokkal), és örökkön virágzó pompázatos tulipánfák tövéből. Líra és eposz. Megható? Igen. Giccses? Mi az hogy! Profi? Az. Zseniális? Véletlenül sem. És akkor mi van?
Kell tökéletes film? Nekem nem, csak egy tökéletes viszonyítási pont. Köszönöm szépen az ajánlót! És mindenkit megnyugtatok: ez a bejegyzés sokkal lehangolóbb, mint a film.
5 komment
Címkék: történelmi tom cruise kosztümös
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
colorblind72 2011.01.30. 12:10:33
úgyhogy jöhet a következő pocahontas sztori :
a cikk alapján persze, hogy ez lesz az, csak majd végigaludjam utána az éjszakát :)
colorblind72 2011.01.30. 22:53:40
de a tévém nem akarja lejátszani, szóval majd a gépen kell, így vajon mikor kerül elő? :)
colorblind72 2011.03.06. 20:59:12
jajj de nehéz dolgom van vele
amiért történelmileg hiteles szituációt dolgoz fel
hát ki ne szurkolna koppánynak vagy a jet li féle bérgyilkosnak a hősben, de mindig ott van, hogy az ő halálukból/haláluk árán/haláluktól függetlenül valami nagyszabású és maradandó történik mellettük és vált például meiji császárból is az egyik legnagyobb japánban
szóval ettől nem tudtam elvonatkoztatni, és mivel nem volt olyan kézzelfogható mint az istván a király és olyan gyönyörű, mint a hős, marad egy "csak" jó filmnek :)